Gondoltam összeállítok egy Top 10-es listát kedvenc zombifilmjeimből (természetesen nem sikerült, még a duplája is kevésnek bizonyúlt). Imádott horrorfilmes teremtményeimről lévén szó, ennél nehezebb munkára alig vállalkozhattam volna. Félő ilyenkor, hogy az ember kihagy valamit, aztán a lelkiismerete nem hagyja aludni először egy-két napig, majd egyre inkább rátelepszik mindennapjaira és a bűntudat egtészen a sírig kíséri, vagy még azon is túl.
Úgy döntöttem, hogy leszűkítem listát a kifejezetten klasszikus értelemben vett zombifilmekre. Így elég sok kedvencet ki kell hagynom, mivel sokukban nem is igazi zombik szerepelnek, hanem pl. ghoulok (evild dead 1, 2), démonok (demons), fertőzöttek (28 days later).
Ez egy szubjektív lista, tehát nem aszerint válogattam, hogy mekkora hatásuk volt (vagy volt-e egyáltalán) a filmes iparra. A listát két részre osztottam a könnyebb olvasás érdekében. Folytatása jövő héten esedékes. No de lássuk az alkotásokat:
24. Planet Terror (Robert Rodriguez - 2009)
Rodriguez újabb bizonyítéka, hogy pontosan tudja ő mitől is döglik a grindhouse döghúsába petéző légy. Van itt minden kérem ami szem/szájnak ingere, rengeteg gore, robbanás, golyózápor, gyönyörű nők, több tonna zombi és poénok. Egyetlen hatalmas problémám a túlzásba vitt "grindhouse effekt" (pl.: agyonnézett, kiégett filmszalag).
A.K.A.:
Project Terror
Robert Rodriguez's Planet Terror
Grindhouse Presents: Robert Rodriguez's Planet Terror
Kedvenc momentum: Freddy Rodriguez a motoron :)
23. White Zombie (Victor Halperin - 1932)
Klsszikus zombifilm. Itt még nem a belek csócsálása volt az élőhalottak feladata, hanem a voodoo papok újraélesztett, agyatlan rabszolgái voltak.
Béla bá' (Murder Legendre :D) fénykorát élte, öröm nézni ahogy brillírozik. Victor Halperin klasszikus romantikus horrorja tulajdonképpen az első zombifilm és itt szerepel először maga a zombi fogalom is. Állítólag több jelenetben is Lugosi rendezői képességének lehetünk tanúi.
A.K.A.: -
Kedvenc momentum: A zombik a malomban dolgoznak...
22. Versus (Ryûhei Kitamura - 2000)
666 átjáró létezik amely a túlvilágra vezet, a 444. pedig Japánban, egy erdőben található. Itt játszódik a film cselekménye. Egy gengszter banda hullákat ás el az erdőben, melyek természetesen visszatérnek. Ugyanezen erdő a színhelye egy többszázéves, démoni testvérharcnak, melybe a bűnözők is belekeverednek.
Kitamura egy eszméletlenül pörgős, véres akcióvígjátékot készített. Tulajdonképpen a három évvel korábbi Down to Hell kibővitett verziója.
A.K.A.:
Down to Hell 2
The Ultimate Versus
Kedvenc momentum: Az összes harci jelenet \m/
21. Shock Waves (Ken Wiederhorn - 1977)
Ha nagyvonalakban nézzük a Shock Wavest akkor majdnem egy darab szarral egyenlő, vontatott, érdektelen és bugyuta sokszor. Viszont nagyon nyomasztó, klausztrofóbiás atmoszférát áraszt magából. És mindennek tetejébe a szemüveges, náci, búvár zombik az egyik kedvenceim.
A.K.A.:
Almost Human
Death Corps
Kedvenc momentum: Zombik a vízben
20. Mangue Negro (Rodrigo Aragão - 2008)
Ez a kisköltségvetésű zombifilm nagyon kellemes meglepetés volt. Sokan úgy emlegetik, mint a Brazil Braindeadet. A maga egyszerű módján valóban van alapja a dolognak, csak itt nincs akkora költségvetés és olyan kaliberű színészek, de a vérben és belsőségekben való tocsogás dögivel. Az egész film egy vegyi anyagokkal szennyezett mocsárban játszódik, ami meg is adja a koszos alaphangulatot. Érdemes megnézni.
A.K.A.:
Mud Zombies
Kedvenc momentum: A mocsárból előkecmergő rohadó holttestek
19. Fido (Andrew Currie - 2006)
Az '50-es években járunk, ahol süt a nap, kék az égbolt és a zombik hűséges szolgái az embereknek. A Fido egy nagyon kellemes családi vígjáték, mely parodizálja az '50-es évek B-filmjeit, közben meg egy szerelmi szál is kibontakozik.
A.K.A.:
Zombino
Kedvenc momentum: Mr. Robinson zombit fenyít :)
18. Zombie Holocaust (Marino Girolami - 1980)
Ezen a filmen nincs sokat amit osztani, az olasz trash egyik alappillére, rengeteg baki, erőszak, vér és ócska színészek, tehát színtiszta szórakozás.
A.K.A.:
Dr. Butcher, Medical Deviate
Dr. Butcher, M. D.
Island of the Last Zombies
Medical Deviate
Queen of the Cannibals
Zombie 3
Kedvenc momentum: Motorcsónak propellerrel zombifejet darálni \m/
17. Let Sleeping Corpses Lie (Jorge Grau - 1974)
A spanyol rendező Britanniában alkotása az egyik méltatlanul elfeledett zombi klasszikus. Itt is megemlíteném, hogy sokkal előbbrevalónak tartom egy film hangulatát, mint a történetet. Jelen esetben is a fíling az, amitől hatalmas lesz ez a film. Az sem elhanyagolható tény, hogy jó pár évvel megelőzte a Dawn of the Deadet (1978) és Fulci Zombiját (1979). Nagyon szerethető alkotás, kedvencek között a helye.
A.K.A.:
Don't Open the Window
The Living Dead at Manchester Morgue
Breakfast at the Manchester Morgue
Do Not Speak Ill of the Dead
Sleeping Corpses Lie
The Living Dead
Kedvenc momentum: Ray Lovelock és Cristina Galbó a pincében
16. Flesheater (S. William Hinzman - 1988)
William Hinzman, a '68-as The Night of the Living Dead temetőben caplató zombija rendezte eme trash remeket. Hinzman papát egy paraszt véletlenül kiszedi a szentségtelen földből és jobb dolga nem lévén, a környékbeli tahókat kezdi tizedelni. Imádnivaló, ahogy a kockásinges fiatalokat egymás után habzsolja és taperolja ez a vén kéjenc.
A.K.A.:
FleshEater: Revenge of the Living Dead
Revenge of the Living Zombies
Zombie Nosh
Kedvenc momentum: Hinzman a vasvillával
15. Night of the Creeps (Fred Dekker - 1986)
A zseniális '80-as évek csodaszüleménye. Egy örökzöld, hangulatos zombikkal és mókás jelenetekkel. A szintén nagyon jó 2006-os Slither innen koppintott. Megunhatatlan.
A.K.A.:
Homecoming Night
Kedvenc jelenet: Buszból előmászó halott tinik
14. The Return of the Living Dead (Dan O'Bannon - 1985)
Ahogy a film szlogenje is hirdeti: "They're Back From The Grave and Ready To Party!", ez egy igazi party film. Bármikor képes vagyok megnézni. Hatalmas jelenetek és már szállóigévé vált dumák tömkelege, estig lehetne idézni...
A.K.A.:
Return of the Living Dead
Kedvenc momentum: (nehéz döntés) Tarman megjelenése
13. Zombie (Lucio Fulci - 1979)
Nemcsak az olasz, de a mindenféleképpen a zombifilmek egyik leghíresebbike. Romero nagysikerű filmje után (Dawn of the Dead) az olasz iparosok sem szaroztak sokat, hamar piacra dobták az ő verziójukat is. Fulci mesterműve mindenképpen egy alapfilm. Rengeteg emlékezetes pillanata van, pl. zombi vs. cápa, vagy Tisa Farrow szemének kinyomása, de nekem mégsem ez ugrik be elsőre a filmről.
A.K.A.:
Zombie Flesh Eaters
Island of the Flesh-Eaters
Island of the Living Dead
Zombie 2: The Dead are Among Us
Kedvenc momentum: A Manhattan hídon vonuló zombi sereg (egyik kedvenc filmes jelenetem is)
Kategóriák
szemétCímkék
kedvenc , szemét , zombieMég nincsenek kommentek. (
)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
